Üzleti céljaidat támogató közösségi média menedzsment több platformon is

Igényeld szolgáltatásunkat még ma, és pörgesd fel közösségi média megjelenésed!
Ajánlatkérés

Felpörgetjük közösségi oldalaidat

Akármilyen iparágon belül is tevékenykedsz, manapság már alapvető a megnyerő social megjelenés az érvényesüléshez. A közösségi média felületeknek kiemelt szerepe van a vásárlási döntések előtti tájékozódásban és döntésbefolyásolásban, valamint az impulzus vásárlások kiváltásában is. Mint minden esetben, a közösségi oldalaid kezelése során is a Te vállalkozásod számára releváns üzleti igényeket helyezzük a középpontba, és annak megfelelően választjuk meg az elsődleges platformokat, melyeken érdemes jelen lenned. Vállalkozásod közösségi kommunikációjának kialakítása során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy célközönséged érdeklődésének megfelelő tartalmakat tervezzünk és hozzunk létre, hiszen ezáltal hatékonyan aktivizálhatjuk őket. Legyen szó az elérések növeléséről, követők szerzéséről, vagy interakcióra ösztönzéséről, elszánt csapatunk mindenre tud megoldást.

Közösségi média tevékenységeink

Neked melyikben segíthetünk?

Stratégiatervezés

Ahogy az üzleti életben általában, úgy a célravezető és eredményes közösségi kommunikáció alapja is egy jól megalapozott stratégia, mely a későbbiekben a tartalomgyártás alapjául szolgál, és melyhez mindig vissza lehet nyúlni. A kutatásra épülő stratégiatervezés során rögzítjük azokat az alapelveket, meglátásokat, célokat, és minden olyan kiemelt jelentőséggel bíró további információt, mely az operatív munka irányát egyértelműen megadja.

Kutatás
Alapelvek
Célok

Szövegírás

Ahhoz, hogy egy szöveg valóban hozza az elvárt eredményeket, érdemes profi szakemberekre bízni a megírásukat. Ez nemcsak azt biztosítja, hogy összeszedett, igényes és helyesírási hibáktól mentes legyen a megfogalmazás, hanem azt is, hogy a különböző marketing csatornákon megtaláld a közös hangot a célközönségeddel és a leginkább célravezető módon juttasd el hozzájuk a üzeneted azáltal, hogy számukra megnyerő hangnemet, stílust és szóhasználatot alkalmazol az aktuális trendeknek megfelelő tippek és trükkök bevetése mellett.

Hangnem
Stílus
Szóhasználat

Kreatív készítés

Egy figyelemfelkeltő vagy épp kellően informatív kreatív lehet a kulcs a célközönség eléréséhez szinte minden esetben, hiszen ez az az objektum, ami képes azonnal odavonzani a tekintetet és további cselekvésre sarkallni az olvasót. A kreatív készítés során csupán a képzelet szab határt: a nagyobb bevonódás érdekében használhatunk képeket, infografikákat, de akár animációkat, videókat is. A különböző közösségi felületek sajátosságaihoz mindig igazodunk, hogy a kreatívok az elhelyezésnek megfelelő , ideális formában és formátumban készüljenek el, így biztos lehetsz benne, hogy megjelenésük minden platformon tökéletes lesz!

Képek
Videók, animációk
Infografikák

Oldalkezelés

A közösségi oldalak kezelése során kellő figyelmet kell fordítani a közönségtől érkező üzenetekre, reakciókra, megjegyzésekre vagy épp kérdésekre is. A hitelesség és megbízhatóság megőrzéséhez fontos a gyors reagálás, a segítőkész hozzáállás, a felmerülő bizonytalanságok maradéktalan tisztázása, a pozitív visszajelzések fogadása, valamint az esetleges negatív megnyilvánulások helyénvaló kezelése is.

Kommentek moderálása
Üzenetek megválaszolása

Az együttműködés menete

Hogyan kezdünk hozzá?

Az alábbiakban bemutatjuk röviden, hogy mire számíthatsz, ha velünk dolgozol.

1.

Desktop research

A desktop research során fogyasztói kutatásokat végzünk a márkával kapcsolatban, valamint összegyűjtjük és feldolgozzuk a rendelkezésre álló szekunder adatokat.

2.

Stakeholder interjúk

A hiteles és önazonos közösségi média kommunikációhoz fontosnak tartjuk, hogy megismerjük a vállalat és a márka történetét, misszióját és a képviselt értékeit.

3.

Ügyféligények és KPI-ok

A közösségi média stratégia kialakítását már az első perctől kezdve a kitűzött célokhoz igazítjuk. Ahhoz, hogy az eredményeket mérni is tudjuk, a vállalati interjúkon megbeszéltek alapján közösen meghatározzuk a releváns KPI-okat.

4.

Versenytárselemzés

Feltérképezzük a konkurens piaci szereplők social media kommunikációját (pl. statisztikák, bejegyzések gyakorisága, jellemző tartalomtípusok), majd tanulságokat vonunk le az adott piaci szegmensre vonatkozóan.

5.

Főbb kommunikációs üzenetek

Buyer perszónák segítségével meghatározzuk, hogy kinek mit szeretnénk kommunikálni, annak függvényében, hogy kinek milyen - a vállalat által képviselt - érték, szempont a fontos.

6.

Koncepciók kidolgozása

A megbeszéltek és az előzetes kutatások eredményei alapján javaslatot teszünk arra, hogy milyen tartalomtípusokra lenne érdemes a továbbiakban fókuszálni, hogy elérjük a kitűzött célokat.

7.

Platformok szerinti disztribúciós terv

A stratégia kialakítása során javaslatot teszünk arra, hogy az adott piaci szegmensben mely közösségi média platformokon és milyen intenzitással érdemes jelen lenni.

8.

Sablonok elkészítése

A különböző tartalomtípusokhoz és koncepciókhoz sablonokat készítünk, melyek összhangban vannak a márka arculatával (pl. színek, betűtípus, logóhasználat), ezzel is fenntartva az egységességet és a professzionalizmust.

9.

Bejegyzéskészítés és -közzététel

A meghatározott irányvonalak mentén elkészítjük a bejegyzésekhez tartozó szöveget és vizuális tartalmat, majd a vállalat jóváhagyása után, automatizáltan közzétesszük azokat.

A Bejegyzéstervezés folyamata

Tartalomstratégia minden hónapra

A bejegyzések tervezése, jóváhagyása és közzététele egy Ügyfélbarát rendszerben történik. Ide töltjük fel minden hónap végén a következő időszakra tervezett bejegyzéseket, amelyeket Te könnyedén véleményezni tudsz, és amennyiben elégedett vagy a tartalommal, jóváhagyhatod. A bejegyzések csakis ezt követően, egy előre megadott időpontban automatizáltan kerülnek ki a közösségi oldalakra. A hónap végén  jelentést küldünk a közösségi aktivitás teljesítményéről, és javaslatot teszünk az elkövetkező időszak kommunikációjára.

Általunk kezelt platformok

Neked melyikben segíthetünk?

Facebook Ads

Facebook

Szólítsd meg legszélesebb közönséged ezen a platformon akár szöveges, képes vagy videós bejegyzésekkel, esetleg közvetíts élőben vagy szervezz eseményeket!

Instagram

Instagram

Kommunikálj gyönyörű képekkel vagy rövid videókkal, amelyek a hashtagek és geolokációk által könnyen önálló életre kelhetnek.

LinkedIn Ads

LinkedIn

Ezen a platformon érheted el professzionális közönséged, akiket egyedi, szakmai tartalmakkal nyűgözhetsz le.

Twitter Ads

Twitter

Az egyik legnépszerűbb platform nemzetközi viszonylatban, ahol rövid, szöveges üzenetekkel tudsz kommunikálni.

Pinterest Ads

Pinterest

Légy ott, amikor közönséged inspirációt gyűjt, és legyél te az első, akinek a tartalmát elmentik boardjaikra.

YouTube

YouTube

Világszerte a legnépszerűbb videómegosztó portál, ahol csakúgy kitűnhetsz a néhány másodperces videókkal, mint a több órás filmekkel.

Beszéljünk a lehetőségekről

Ajánlatkérés

Beszéljünk a lehetőségekről!
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form

Néhány szám, amely szakértelmünket mutatja

8+
év hirdetési tapasztalat
40+
hirdetési fiók menedzselése
70+
Facebook oldal kezelése
60+
millió forint éves költés