Önfejlesztés

Így töltődj fel otthon a karantén idején

Írta:
Anikó
Olvasási idő:
perc

A koronavírus alapjaiban változtatta meg az emberek mindennapjait, hiszen sokan most otthonról dolgoznak, így a munkával, a családdal és a kikapcsolódással töltött idő és tér összemosódik. Viszont vannak olyan tevékenységek, amik még ilyenkor is segítenek a feltöltődésben.

Így töltődj fel otthon a karantén idején!

“A jóból is megárt a sok” - tartja a mondás, és ebben a helyzetben sokan biztosan egyetértenek ezzel. Az önkéntes karantén kezdetekor biztosan boldogsággal töltött el mindenkit, hogy reggel nem kell korán kelni és a munkahelyre ingázni, így az utazással töltött időt majd főzésre, sportra vagy a családra lehet fordítani. Mindemellett néha nagyon jó érzés pizsamában vagy otthoni, kényelmes ruhában végigdolgozni egy munkanapot a kanapéról.

Aztán teltek a napok, a hetek és az eddig olyan idillinek gondolt kép egy kicsit mindenkiben megváltozott. Nem tudjuk, meddig áll fenn a jelenlegi helyzet, nem tudjuk, mikor térhetünk vissza a régi kerékvágásba. Mindez talán feszültséggel tölthet el sokakat, amit nem enyhít az sem, hogy nincsen lehetőség edzőterembe, jóga órára menni vagy csak egy kávézóba beülni a barátokkal, hogy feltöltődjünk és hatékonyabbak legyünk a munkában.

Gyakorlott home office huszárokként most megmutatjuk, hogyan tudjátok a legjobbat kihozni a jelenlegi helyzetből úgy, hogy a négy fal között is biztosított legyen a feltöltődés és a kreatív energiák felélesztése. Olvasd el, hogyan csináljuk mi!

Jógázz!

Jógázz!

“A jelenlegi "szobafogságom" alatt nekem a legtöbbet a jóga segít, hiszen ez nem csak a testemnek, hanem a lelkemnek is jó. Segít abban, hogy átmozgassam magam az egész napos ülőmunka előtt vagy után, valamint, hogy lecsendesítsem az elmém, és ezáltal feltöltődjek. Akár kezdő vagy, akár haladó, én szívből ajánlom a Jógaéletmód videóit, ahol rövidebb és hosszabb videók között lehet válogatni.” - Anikó

Társasozz vagy kártyázz online!

“Bár szinte naponta beszélek a barátaimmal, mégis hiányzik a velük való közös időtöltés és kikapcsolódás. A Netflix Party sem rossz, de újabban inkább online társasokkal dobjuk fel a videóbeszélgetéseket. Szerencsére több kedvencünk is elérhető ingyenesen online, például az UNO-ra hasonlító Crazy Eight, vagy a Cards Against Humanity alapjaira építő Remote Insensitivity. Természetesen ezek offline verziója is nagyon szórakoztató, ha az ember épp nem egyedül tengeti otthon a mindennapjait. :)” - Dóri

Otthoni edzésre fel!

“Már régóta benne vagyok egy edzésprogramban, amit kifejezetten anyukáknak találtak ki, de bárki végezheti. 8 hetes programok vannak számos edzésforma szerint, vagy elérhető egy hetente cserélődő, kb. 10 edzésből álló videótár. Most érdemes figyelni a közösségi médiát, mert nagyon sok ingyenes edzés is indul. A Youtube-on is vannak ingyenes csatornák, főleg az amerikaikat ajánlom. Aki nyitott a spirituális dolgokra, annak szintén hasznos lehet a meditáció. Youtube-on is van fenn sok, deilyen csoportok is léteznek a Facebookon, amik most indultak, és élő online meditációkat tartanak.” - Anna
Tanulj nyelveket!

Tanulj nyelveket online!

“Régóta szerettem volna elkezdeni egy új idegen nyelvet, de idő hiányában mindig csak halogattam. Most, hogy fontos, hogy otthon maradjunk, szerettem volna hasznosan eltölteni a szabadidőm, így belekezdtem az olasz nyelv elsajátításába. Ehhez különböző appokat töltöttem le, amik nagy segítségemre vannak, és nagyon jó tantervük van. Kedvenceim a Busuu és a Duolingo. Hatalmas sikerélményt nyújt ebben a nehéz időszakban, hogy nagyon jól haladok a tanulással.” - Klaudia

Nézz sorozatokat, filmeket!

“Ha már nem nagyon tudunk  kimozdulni kirándulni, találkozni a barátokkal vagy éppen panelban lakik valaki, akkkor maradjunk otthon és chillezzünk egy kicsit egy kis nasi kíséretében. Nekem az egyik kedvenc kikapcsolodásom, amikor egy hosszú nap után leülök és megnézek egy filmet vagy a kedvenc sorozataim közül nézek meg egy újabb rész. Ezt már csak azzal tudom  fokozni, ha a kiskutyáim odabújnak hozzám, és még a párommal is lehetek. Kedvenceim az HBO GO és a Netflix, mert ezeken mindent megtalálok, amihez éppen hangulatom van. Mindent angolul nézek, ezért fejlesztem a tudásomat és bővíthetem a szókincsemet is- így tudom összehozni a kellemeset a hasznossal.” - Szasza
Menj el futni!

Menj el futni!

“A kijárási korlátozás miatt nem igen mozdulhatunk ki, azonban van egy olyan tevékenység, ami engedélyezett, és tökéletesen feltölt: a futás. Nincs is jobb, mint egy dolgos nap lezárásaként a naplementét nézve kiadni magamból a felgyülemlett felszültséget. Ezt a 4 fal között nehezen tudom megtenni, így jólesik ebből kiszakadni egy kicsit. Kedvencem az erdőben futás, hiszen ilyenkor csak egy-két kósza túrázóval találkozom, de a városban is útnak indulok, mellőzve a forgalmas utakat, nagy ívben kikerülve minden járókelőt. Arra buzdítalak Titeket is, hogy amíg van lehetőségetek, menjetek ki a szabadba futni, távol mindenkitől, és töltődjetek fel a napsütéssel!” - Timi

Nia, kreatívkodás és otthonszervezés

“Az én személyes időm is mozgással kapcsolatos, méghozzá egy amerikai mozgásforma az, ami nekem meghozta a teljes kikapcsolódás élményét. A Nia ötvözi a jógát, a táncot, a tajcsit. Különleges zenékkel, nem megerőltető mozgással gyógyítja a testet és a lelket. A kedves tanárom szerencsére most online is tart órát, ami élőben követve jelenleg ingyenes. Emellett átváltottam otthoni óvónénibe is, hiszen 3 ovis kisfiút terelgetek a munka mellett. Bevallom, szívesen iktattam be a napirendünkbe egy olyan részt, amikor leülünk és kreatívkodunk, együtt színezünk. Persze a velük való önfeledt játékot is nagyon szeretem, de most kicsit tudatosabban figyelek arra is, hogy megpróbáljam pótolni az óvónénik áldásos munkáját. Olyan dolgokba is belefogunk, amikre máskor nem feltétlen volt idő. A harmadik dolog pedig, amire most több időt szentelek, az az otthonunk csinosítgatása. Hiszem, hogy rendezett, letisztult környezetben könnyebb megtalálni a harmóniát. Ezen is igyekszem munkálkodni és találtam hozzá egy szuper segítőt is, nézzétek meg.” - Zsuzsi

Konklúzió

Tapasztalatból mondjuk, hogy néha nem egyszerű úgy hatékonynak lenni, hogy egész nap kénytelen vagy egyedül dolgozni, viszont ha találsz magadnak egy olyan hobbit, tevékenységet vagy sportot, ami által fel tudod tölteni a tested és a lelked is pozitív energiákkal, akkor biztosan könnyebb lesz.

További bejegyzések

Ezek is érdekesek lehetnek

Útmutató az Advantage+ vásárlási kampányokhoz
PPC kampánykezelés
Útmutató az Advantage+ vásárlási kampányokhoz
A legjobb AI-alapú videószerkesztő eszközök 2024-ben
Design
A legjobb AI-alapú videószerkesztő eszközök 2024-ben
Videó és podcast készítés ötletek
Közösségi média menedzsment
Videó és podcast készítés ötletek
Közösségi média trendek 2024-ben
Közösségi média menedzsment
Közösségi média trendek 2024-ben
A legfontosabb Google rangsorolási szempontok és tényezők 2024-ben
Keresőoptimalizálás (SEO)
A legfontosabb Google rangsorolási szempontok és tényezők 2024-ben
A YouTube hirdetés készítés alapjai
PPC kampánykezelés
A YouTube hirdetés készítés alapjai
Minden, amit a Google SERP funkciókról tudni szerettél volna
Keresőoptimalizálás (SEO)
Minden, amit a Google SERP funkciókról tudni szerettél volna
Mi a SEO (keresőoptimalizálás) ára és költsége 2024-ben?
Keresőoptimalizálás (SEO)
Mi a SEO (keresőoptimalizálás) ára és költsége 2024-ben?
 A visszamutató linkek szerepe a keresőoptimalizálásban
Keresőoptimalizálás (SEO)
A visszamutató linkek szerepe a keresőoptimalizálásban
Mivel foglalkozik egy SEO ügynökség?
Keresőoptimalizálás (SEO)
Mivel foglalkozik egy SEO ügynökség?
Sikeres SEO stratégiák – így növelheted weboldalad organikus láthatóságát és tekintélyét
Keresőoptimalizálás (SEO)
Sikeres SEO stratégiák – így növelheted weboldalad organikus láthatóságát és tekintélyét
Tippek a SEO versenytárs elemzéshez
Keresőoptimalizálás (SEO)
Tippek a SEO versenytárs elemzéshez
Hogyan írj Google frissítéseknek ellenálló tartalmat?
Keresőoptimalizálás (SEO)
Hogyan írj Google frissítéseknek ellenálló tartalmat?
Facebook oldal kezelése - milyen feladatokkal jár a létrehozás és a folyamatos kezelés?
Közösségi média menedzsment
Facebook oldal kezelése - milyen feladatokkal jár a létrehozás és a folyamatos kezelés?
Mivel foglalkozik egy PR ügynökség?
Ügynökség
Mivel foglalkozik egy PR ügynökség?