PPC kampánykezelés

Vége a régi Facebook hirdetéseknek - Így hirdess a Meta-Androméda korszakában

Írta:
Dorina
Olvasási idő:
10
perc

Emlékszel még azokra az időkre, amikor elég volt beállítani, hogy mi érdekli a célközönséget, feltölteni egy szép képet egy rövid szöveggel, és a Meta szinte magától hozta az eredményeket? Ha 2026-ban próbálod ugyanezt a stratégiát alkalmazni, valószínűleg azt tapasztalod, hogy a költségeid az egekbe szöknek, az eredményeid pedig drasztikusan visszaesnek.

A Meta hirdetési rendszere a háttérben olyan átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, ami felülírja mindazt, amit a Facebook- és Instagram-hirdetésekről korábban tanultunk. Ez a változás  nem más, mint a Meta-Andromeda bevezetése.

Ebben a cikkben lépésről lépésre körbejárjuk, mi is ez az új technológiai korszak, miért éppen most ért el a csúcspontjára, és hogyan alakította át a kreatívok szerepét.

Meta-Andromeda röviden

A Meta-Andromeda nem egy új gomb vagy egy látványos menüpont a hirdetéskezelőben. Az Andromeda a hirdetések kiszolgálásáért, aukciójáért és megjelenítéséért felelős algoritmus legújabb generációja, melyet a Meta 2024 végén vezetett be a háttérben.

De akkor miért csak most, 2026-ban beszélünk róla ennyit?

Ennek két fő oka is van: 

  1. Egyrészt a Meta sosem egyszerre élesíti az újdonságokat a teljes rendszerben. Az ilyen szintű változtatások először mindig az USA-ban és a nagyobb piacokon jelennek meg, és csak fokozatosan érnek el hozzánk. 
  2. Másrészt egy ekkora horderejű gépi tanulási modellnek időre van szüksége. Az Andromeda kezdetben párhuzamosan futott a régi technológiával, gyűjtötte a felhasználói adatokat, tesztelte a hipotéziseit, finomította a vizuális és szemantikai modelljeit, és fokozatosan vette át az aukciós motor irányítását. Mára ez a folyamat lezárult, a régi célzási és licitálási logikát teljes mértékben felváltotta az Andromeda-korszak.

Andromeda

Mit tud?

  • Komplex felhasználói viselkedési mintákból tanul. Már nem csak azt nézi, hogy valaki lájkolt-e egy oldalt vagy rákattintott-e egy linkre, hanem a teljes digitális viselkedési mintát elemzi.
  • Figyelembe veszi a mélyebb bevonódást. Értékeli az interakciókat, az átkattintási arányt, a videók megtekintési idejét, a kommentek hangulatát és az érzelmi reakciókat.
  • Szemantikai jelentésre optimalizál. Képes mélyebb szinten megérteni a képek, videók és szövegek valódi tartalmát és kontextusát.
  • Kreatív alapján azonosítja a potenciális célközönséget. Ahelyett, hogy te mondanád meg neki manuálisan, kit érjen el, az Andromeda a vizuális és szöveges üzenetből fejti meg, hogy kinek szól az adott ajánlat.
  • Eldönti, hogy melyik hirdetés “kerül fel a polcra”. Az aukciós folyamat legelső szakaszában az Andromeda választja ki azokat a hirdetéseket, amelyek egyáltalán esélyt kapnak arra, hogy felkerüljenek a képzeletbeli polcra, ahonnan kiszolgálják őket a felhasználóknak.

És mi az a GEM?

Ha az Andromeda a motor, amely megérti a hirdetéseket és rendszerezi a kínálatot a polcokon, akkor a GEM (Generative Ads Recommendation Model) az a szuperintelligens ajánlómodell, ami pontosan tudja, hogy a vásárló mit fog leemelni arról a polcról.

A Meta 2025 Q2-től futtatja élesben a GEM modellt, amely az Andromeda második elengedhetetlen pillérévé vált.

Mit tud?

  • Időbeli mintákból tanul. A GEM nem pillanatfelvételeket néz, hanem a teljes életutat végigköveti. Megérti a vásárlást megelőző napok vagy hetek mintázatait és a felhasználó aktuális döntési fázisát.
  • Megtanulja, hogy a polcról mit vesz le a vásárló. Folyamatosan elemzi, hogy a felkínált hirdetések közül az adott típusú felhasználó melyikre reagál érdemi konverzióval.
  • A Facebook és az Instagram adatait együtt kezeli. Például, ha egy felhasználó az Instagram Reels-ben megnéz egy videót, a GEM ezt az információt azonnal felhasználja a Facebook hírfolyamban megjelenő hirdetések optimalizálásához.

A kreatív az új célzás

Évekig az volt a hirdetéskezelés alapja, hogy milyen részletes érdeklődési köröket és demográfiai szűréseket állítunk be a hirdetéskezelőben. A 2026-os valóságban ez a megközelítés teljesen elavult. Az Andromeda modell a kreatívokra épít.

#m1-y#Fontos! Hogy minden kreatív teljesen eltérő és különböző legyen!

Ha a kreatívok csak minimális változtatásokkal készülnek, azt a Meta egy kreatívnak érzékeli.##

Miért van ez így?

Meta Andromeda Entity ID működése
Az Entity ID működése

A Meta minden egyedi kreatívhoz egy úgynevezett Entity ID-t rendel. Ha van 10 hirdetésed, de mindegyik ugyanolyan háttérrel és azonos vizuális elemekkel rendelkezik, és csak a copy (szöveg) más, az algoritmus egyetlen kreatívként látja az egészet. Az aukción így mindössze 1 jegyet kapsz. Nem fogsz több felhasználót elérni. Valódi, szembetűnő változtatásra van szükség, nem apró módosításokra.

Milyen a jó kreatív 2026-ban?

  • Videós tartalmaknál: Az első 3 mp döntő (a Hook). Ha itt nem ragadod meg a figyelmet, akkor a felhasználó továbbgörget.
  • Statikus kreatívoknál: Érthető üzenet és erős vizuál szükséges. A kreatívon legyen a fő üzenet, mert sokan el sem olvassák a hirdetésszöveget.
  • Természetesség: Ne legyen reklámszagú. Kerüld a beállított, mesterséges stock képeket. A természetes, bizalmat keltő vizuális elemek teljesítenek a legjobban.

A kreatív határozza meg a célközönséget

Ahelyett, hogy manuális célzással kísérleteznél, készíts 3 teljesen eltérő kreatívot. Íme egy példa:

  1. Egy család  –> Az Andromeda ezt a családi programot keresőknek mutatja meg.
  2. Egy baráti társaság –> Az algoritmus a fiatal felnőttekhez juttatja el.
  3. Egy pár –> A hirdetést a randiprogramot kereső párok kapják meg.

Máris 3 különböző célközönséget értél el ugyanabból a hirdetéscsoportból. Ráadásul az Advantage+ célközönség magába foglalja a remarketinget is, így az algoritmus pontosan tudja, mikor kell egy korábbi látogatónak vagy egy teljesen új érdeklődőnek megmutatni a megfelelő hirdetést.

Miket szeret az Andromeda?

  • UGC tartalmak: A valódi vásárlók által felvett, termékbemutatók és vélemények bizalmat keltenek.
  • Hook variációk: Ugyanazon videó elejére készíts 3-4 különböző nyitó jelenetet.
  • Formátum mutációk: Használj többek között álló formátumú Reels videót, négyzetes képet és lapozható carousel formátumot egyaránt.

#m1-y#Ha csak 3-5 kreatívod van, ne fusson mind egyszerre. Ezzel gyorsan kiégeted a közönségedet. Rotáld őket, pár naponta cserélve az aktív és szüneteltetett állapotot. Így a meglévő kreatívjaidból is ki tudod hozni a maximumot.##

Mi az ideális kampánystruktúra?

A globális nagy büdzsés ideál:

Mielőtt megnézzük a konkrét beállításokat, érdemes tisztázni egy fontos dolgot, mégpedig hogy a Meta nem a magyar piacra és nem a kisvállalkozások hirdetési kereteire tervezi a rendszerét. Az algoritmust a hatalmas globális piacokra és a milliós büdzsével dolgozó márkákra kalibrálják.

  • Ezért létezik egy úgynevezett „tankönyvi” példa, amit a Meta javasol:Egyszerű, letisztult kampánybeállítás.
  • Kampányszintű Advantage+ budget optimalizálás.
  • Kampányonként 1 db hirdetéscsoport.
  • Ideálisan 8-10 kreatív.
  • Egy teszt kampány és egy folyamatos kampány a nyertes kreatívokkal. (A teszt kampány a kísérletezés terepe, mivel ide töltjük fel az új kreatívokat, majd hagyjuk, hogy az algoritmus versenyeztesse őket. Amelyik kreatív itt a legjobban teljesít, az kerül ki nyertesként, és ezt emeljük át az aktív, állandóan futó kampányunkba.)
  • Advantage+ célzás

#m1-y#Ez a globális ideális 10 kreatív szabály heti 50 konverzió felett működik tökéletesen. Ebben a tartományban az algoritmus elegendő adatot kap a gyors optimalizáláshoz.##

De mi a helyzet a magyar KKV-kkal?

Kis budgetnél a túl sok kreatív szétaprózza az adatokat. Havi 50-150 ezer Ft-nál a tiszta Advantage+ célzás kockázatos lehet. Ilyenkor az Andromeda lassú, instabil, és a várható konverziószám is alacsony maradhat.

Eddigi tapasztalataink alapján, -melyről az esettanulmányban olvashatsz majd bővebben -, a magyar KKV-k számára a következő struktúra válhat be:

  • Ha nincs kapacitásod 8-10 kreatívra, akkor 3-4 db is elegendő, csak rotáld őket.
  • Egy kampány, mely egyszerre testesíti meg az aktív és a teszt kampányt.
  • Adv+ célzás használata célzási ajánlások (Audience Suggestions) adásával.

Költségkeret

Az alábbiakban összefoglaltuk, hogy a költségkereted nagysága alapján mire számíthatsz. Fontos azonban megjegyezni, hogy a következő ábra csupán szemléltető jellegű. A tényleges konverziószámot ugyanis rengeteg tényező befolyásolja, mint például az iparág, a terméked árfekvése, a szezonalitás, de még a weboldalad konverziós képessége is jelentősen módosíthatja a végeredményt.

Meta Andromeda stratégia összehasonlító táblázat költségkeret alapján
Várható eredmények havi büdzsé szerint

Mi az, ami rontja ma már aktívan a teljesítményt?

Sok hirdető tapasztalhatja, hogy ami régen még működött, az ma már kifejezetten kártékony. Íme a leggyakoribb hibák:

  • Targeting alapú gondolkodás: Manuális érdeklődési kör beállítások és szűk szegmensek meghatározása. A túlzott szűkítéssel megakadályozod, hogy a Meta algoritmusa a saját adatpontjai alapján találja meg a legértékesebb érdeklődőket.
  • Remarketing külön kampányban: Az Advantage+ célzás magába foglalja a remarketinget is. Ha külön hirdetéscsoportba teszed a remarketing közönséget, akkor könnyen lehet, hogy egymásra licitálnak a háttérben az egyes hirdetéscsoportok, az adatok szétaprózódnak, és a háttérben futó AI nem tudja dinamikusan oda csoportosítani a pénzt, ahol épp a legnagyobb az elköteleződés és a döntési szándék.
  • Bonyolult kampánystruktúra: A sok hirdetéscsoport szétaprózza a budgetet.
  • Hirtelen budget módosítások: A napi 20%-nál nagyobb emelések lelökik az algoritmust a tanulási pályáról.
  • Egy jó kép, 10 szöveg taktika: Pont fordítva! A közösségi médiában a vizuális ingerek felelnek a figyelem felkeltéséért. Ha csak a szöveget változtatod, a célközönség hamar ráun az egyetlen képre és átgörgeti, az átkattintási arány bezuhan, a hirdetésed teljesítménye pedig drasztikusan romolhat.

Még egy fontos dolog, amin elcsúszhat az Andromeda: Figyelj a pontos adatokra

A gépi tanulásra épülő Andromeda pontos adatokból tud csak hatékonyan tanulni és működni. A hagyományos, böngészőalapú Pixel az iOS-szigorítások és hirdetésblokkolók miatt a konverziók 20-30%-át elveszíti. Hiányos adatokkal az algoritmus téves mintázatokat tanul meg, ami drasztikusan megemelheti a hirdetési költségeket (CPA).

A CAPI (Conversions API) ezzel szemben szerveroldali adatáramlást biztosít, közvetlenül a weboldal szerveréről küldve a vásárlási és aktivitási adatokat a Metanak.

#m1-y#A CAPI nem beállítási trükk, hanem a tiszta üzemanyag, ami nélkül az Andromeda nem tudja hozni a maximális megtérülést.##

Ha bővebben is szeretnél olvasni a CAPI rejtelmeiről, akkor kattints ide és olvasd el részletes útmutatónkat!

Esettanulmány

Az alábbiakban a magánoktatási szektorban működő ügyfelünk példáján keresztül mutatjuk be, marketingügynökségként hogyan használjuk a Meta Andromedát a gyakorlatban. Ebben az esetben a hirdetések elsődleges célja a jelentkezők (leadek) gyűjtése volt.

1. A kiinduló helyzet és a 2025-ös mélypont

Ügyfelünk havi kb. 150.000 Ft-os hirdetési kerettel gazdálkodik. 2025-re a korábbi hirdetési módszerek teljesen csődöt mondtak:

  • Leállt a leadgyűjtés: Sem a weboldalra terelt látogatókból nem születtek jelentkezések, sem a Metán belüli űrlapok (Instant Forms) nem működtek.
  • Elszállt költségek: Ha született is egy-egy konverzió, az 10.000 Ft feletti leadköltségen valósult meg, ami ebben az üzleti modellben fenntarthatatlan volt.
  • Hiányos adatmérés: 2025-ben kizárólag a böngészős Meta Pixel futott, ezért a Meta rendszere jelentős adatmennyiségtől esett el. 

2. A 2026-os átállás - Mi működött és mi nem?

A 2026-os évben teljes újratervezésbe kezdtünk a Meta-Andromeda elvei alapján, de a magyar KKV-valósághoz igazítva.

Ami nem működött:

Kipróbáltuk a nagykönyv szerinti Andromeda-struktúrát, azaz külön tesztkampányt és külön aktív kampányt hoztunk létre. Esetünkben ennél a havi ~150.000 Ft-os büdzsénél ez a megközelítés egyáltalán nem működött. A keret szétaprózódott, az algoritmus lassan tanult, a leadek ára nem csökkent.

Ami meghozta az áttörést:

  1. Szerveroldali mérés (CAPI) bekötése: Első lépésként integráltuk a CAPI-t, hogy az Andromeda több adathoz jusson, és ne érzésre keresse a jelentkezőket.
  2. Teszt és aktív kampány összevonása: Egyetlen kampányon belül futtatjuk az aktív hirdetéseket és a tesztelést is. Ezzel az összevonással a modell elegendő adatot kapott az optimalizáláshoz.

3. Kreatív tapasztalatok

A kreatívok területén a gépi tanulási modell meglepő, de egyértelmű mintázatot mutatott ki:

  • Statikus képek vs. videó: A statikus képek teljesítménye visszaesett abban az esetben, ha bekerült a hirdetéscsoportba videós tartalom is.
  • Szerkesztett vs. természetes: A szép, alaposan kidolgozott, brandelemeket használó statikus képek kevésbé teljesítettek jól. Ezzel szemben a közvetlen, akár kisebb hibákkal rendelkező, élőszereplős videókat szerette az algoritmus.

4. Eredmények

Meta Andromeda összehasonlító táblázat  kampányeredményekről
Hogyan működött régen vs. most a Meta hirdetési rendszere?
Az Andromeda nem egy varázsütésre működő csodaszer, hanem egy folyamatosan tanuló rendszer, amit meg kell tanulni jól működtetni. Az új stratégia bevezetésével sikeresen, közel a felére - 5-6 ezer forintra - szorítottuk le a leadköltséget, ami a 2025-ös mélyponthoz képest óriási előrelépés. A szerveroldali mérés (CAPI) bekötése és a kreatívfókuszú, összevont kampánystruktúra nélkül 2026-ban talán esélyünk sem lett volna hasonló eredményeket elérni.

De a munka itt még közel sem ért véget.

Ennél a hirdetési keretnél a siker kulcsa a rugalmasság, hiszen az eredmények természetes módon ingadozhatnak, vannak erősebb és gyengébb időszakok. A növekedési pálya fenntartásához a következő lépésekre építünk:

  • Folyamatos kreatívfrissítés: A rendszeres kreatívcsere a leghatékonyabb fegyverünk a leadköltségek alacsonyan tartására.
  • Új formátumok és szövegezések tesztelése: Még több közvetlen, élőszereplős videóval, új felütésekkel (hook) és eltérő szövegezésekkel kísérletezünk, hogy folyamatosan friss ingereket adjunk az algoritmusnak.
  • A konverziós útvonal finomítása: A hirdetés mellett a céloldal (landing page) és a lead-formok optimalizálása is folyamatos tesztelés alatt áll, hogy a meglévő keretből a lehető legtöbb és legjobb minőségű konverziót hozzuk ki.

Aki megérti a rendszer logikáját és kísérletezik, az kisebb büdzsé mellett is stabil, hozamot termelő rendszert tud építeni.

Összegzés

A Meta hirdetési rendszere 2026-ra gyökeresen átalakult. A korábbi manuális célzásokat és böngészőalapú méréseket felváltotta a gépi tanulásra épülő Meta-Andromeda és a GEM algoritmus. Ebben az új korszakban a technikai trükkök helyett a vizuálisan elkülönülő, erős kreatívok vették át az irányítást,  mostantól maga a tartalom határozza meg, hogy kiket érsz el.

A jól megválasztott hibrid kampánystruktúra, a CAPI bekötése és a változatos formátumok használata bizonyítottan képes hatékonyan működni. Aki megérti az új rendszer működési logikáját és a saját erőforrásaira szabja azt, az 2026-ban is eredményesen tud építkezni a Meta felületein.

#promobox#Nem vagy benne biztos, hogyan alkalmazd az Andromeda-stratégiát a cégednél?##

Thank you! Your submission has been received!
Hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra!
További bejegyzések

Ezek is érdekesek lehetnek

Itt a ClickUp 4.0 - mutatjuk, mi változott
Hatékonyság
Itt a ClickUp 4.0 - mutatjuk, mi változott
A 2026-os foci Vb legérdekesebb marketing góljai és öngóljai
Tudástár
A 2026-os foci Vb legérdekesebb marketing góljai és öngóljai
A TikTok evolúciója: szórakozásból teljes értékű marketing platform
PPC kampánykezelés
A TikTok evolúciója: szórakozásból teljes értékű marketing platform
ClickUp-funkciók tartalomgyártóknak: így tedd hatékonyabbá a kreatív munkát
Hatékonyság
ClickUp-funkciók tartalomgyártóknak: így tedd hatékonyabbá a kreatív munkát
2025-ös sikereink: így építettünk idén márkákat, céget, közösséget
Egyéb
2025-ös sikereink: így építettünk idén márkákat, céget, közösséget
Last minute Black Friday PPC kisokos
PPC kampánykezelés
Last minute Black Friday PPC kisokos
Natív hirdetések: hogyan csináld?
PPC kampánykezelés
Natív hirdetések: hogyan csináld?
Próbára tettük a Google új AI Max funkcióját – így teljesített
PPC kampánykezelés
Próbára tettük a Google új AI Max funkcióját – így teljesített
Hatni vagy manipulálni? Így használd a pszichológiát a webshopodban
Tudástár
Hatni vagy manipulálni? Így használd a pszichológiát a webshopodban
Ennyin múlik, hogy működni fog-e a Meta kampányod
PPC kampánykezelés
Ennyin múlik, hogy működni fog-e a Meta kampányod
Hogyan használd jól az ügyféllistákat? - Google, Meta, LinkedIn
PPC kampánykezelés
Hogyan használd jól az ügyféllistákat? - Google, Meta, LinkedIn
Generatív keresők, GEO: hogyan alakítja át az AI a keresési forgalmat és az online bevételi modelleket?
Keresőoptimalizálás (SEO)
Generatív keresők, GEO: hogyan alakítja át az AI a keresési forgalmat és az online bevételi modelleket?
6+1 ClickUp automatizmus elfoglalt vezetőknek
Hatékonyság
6+1 ClickUp automatizmus elfoglalt vezetőknek
SEO és ASO: így keresőoptimalizáld mobilappodat!
Keresőoptimalizálás (SEO)
SEO és ASO: így keresőoptimalizáld mobilappodat!
Kinek éri meg magyarul hirdetni LinkedInen?
PPC kampánykezelés
Kinek éri meg magyarul hirdetni LinkedInen?