Az ügynökségek célja alapvetően az ügyfelek piaci jelenlétének erősítése, a márkahűség kialakítása, és az értékesítés fellendítése. Mindez hatékony stratégiák megvalósításával, megbízható kapcsolattartással, ráadásul az ügyfél energiaforrásainak felszabadításával történik.
Ahány ügynökség, annyi lehetőség, ám a kreatív és marketing ügynökségek között érdemes különbséget tenni. Most segítséget nyújtunk a megfelelő ügynökség kiválasztásához és egy ügynökséggel való együttműködés jellemzőit is sorba vesszük.
A marketing ügynökségekről
A marketing ügynökségek szolgáltatás palettája igen kiterjedt: a piackutatástól, a közösségi média menedzselésen át egészen a PPC-s kampány feladatokig egy egész szakértői csapat dolgozik a legeredményesebb üzleti célok megvalósításáért.
A kreatív ügynökségekkel szemben, a marketing ügynökségek jellemzően a marketing kampányok megtervezéséért és kivitelezéséért felelnek és a grafikai kapacitásuk is jellemzően erre van beállítva. Tehát komplexebb arculattervezési, webfejlesztési és nyomdai tervezési feladatokat nem végeznek.
Mikor éri meg elkezdeni az együttműködést?
Mindenképp vedd fontolóra az ügynökségi szolgáltatások igénybevételét:
- Ha szeretnél pénzt, időt és energiát megtakarítani. Anyagilag megterhelőbb lehet egy hozzáértő szakember alkalmazása.
- Ha komolyabb rebranding/ arculatváltás elé néz a céged.
- Hogyha hatékonyabb szakmai megjelenést szeretnél a piacon.
- Ha azt érzed, valami nem működik: elfogytak az ötletek, akadoznak a marketing folyamatok, vagy nem tudod eléggé megszólítani a célközönséget.
Hogyan válassz?
Hoztunk számodra néhány szempontot, amit érdemes figyelembe venned az ügynökség kiválasztásánál.
Először is nézd meg a szolgáltatás kínálatot: a célod nagyban meghatározza a döntést. Válaszd a kreatív irányt ha látványos branding és tartalommarketing babérokra törsz vagy ha szakterületeken átívelő koncepciókra van szükséged.
További szempont az, hogy ismerd meg az ügynökség árfekvését. Érdemes körülnézni a piacon, és megfontolni, hogy mi fér bele saját költségvetésedbe. Az sem kedvező jel, ha gyanúsan alacsony az ár, hiszen gyakran ár-érték arányosak a szolgáltatások.
Speciális szempont az ügynökség fizikai elhelyezkedése. A fővárosi ügynökségek kétségkívül benne vannak a szakma vérkeringésének közepén, és a nagy versenynek köszönhetően gyorsan fejlődő szervezetek. Ha vidéki lokációval bírsz, akkor se zárd ki a fővárosi lehetőségeket, ám érdemes szétnézni a nagyobb vidéki városokban is.
Gyorsan lekövethető és különösen meghatározó a referenciák listája és a tapasztalati háttér. Bátran nézz szét az ügynökség weboldalán, hiszen ezt az adatot senki sem szokta lehagyni. Az extra piros pont, ha esettanulmányokkal is találkozol egy ügynökség weboldalán.
Végül pedig az egyik legegyszerűbb, ugyanakkor legfontosabb tanácsunk: szervezz velük személyes találkozót! Egy találkozás többet mond a szépen megírt emaileknél. Fontos, hogy közösen, egy hullámhosszon tudjatok dolgozni márkád jövőjén.
#promobox-newsletter###
Hogyan mérd az együttműködés hatékonyságát?
A gyümölcsöző együttműködésért érdemes rendszeresen megvizsgálni a közös munkát, amihez az ügynökségek riportokat készítenek pontos adatok, számok felmérésével. Ezen kívül hasznos a KPI-ok, vagyis kulcs teljesítménymutatók rendszeres vizsgálata, amelyek segítségével mérni tudjuk az elért eredményeket.
Reméljük hatékony bevezető útmutatót tudtunk adni az ügynökségek világához és a legelőnyösebb döntés irányába segített cikkünk. További segítségért és bármilyen fentebb említett munkafolyamat megvalósításáért keresd bátran a Plus Creative Agency kreatív ügynökség csapatát! További kellemes böngészést kívánunk!