Ügynökség

100 cikk a Selector blogján - Nézzük meg, mi mindenről írtunk már

Írta:
Olvasási idő:
2
perc

Nemrég egy fontos mérföldkövet lépett át a Selector blogja, ugyanis felkerült a 100. cikk is az oldalunkra. Ennek örömére szerettünk volna egy kicsit visszaemlékezni, mi minden is történt az első cikk megjelenése óta.

100 cikk a Selector blogján

Így kezdődött minden

Mikor és hogyan is kezdődött? 2020-ban, ahogy elkezdődött a járvány, rájöttünk, hogy mennyi mindenről is lehetne írni, és szakmai tudásunkkal segíthetünk másoknak. Ezért elhatároztuk, hogy elkezdünk blogot vezetni, így már március 23-án ki is került az első bejegyzésünk.

Mi történt azóta?

2020 márciusa óta ugyan nem telt el sok idő, a mi blogunk életében máris rengeteg dolog történt. Na de nézzük, mit jelent ez számokban! A legtöbb cikkünk PPC témában került publikálásra (összesen 36 bejegyzés), itt volt szó a Facebook kampányok sikeres beállításáról, Google Ads problémákról, valamint különböző tippekről, praktikákról.  A második helyezés a hatékonyság témaköre volt, ahol sok hasznos tanáccsal igyekeztünk segíteni Titeket a koronavírus alatti munkával és általános időmenedzsmenttel kapcsolatban. Ezen kívül olvashattatok még a webanalitikáról, a közösségi médiáról és sok másról is!

#promobox-newsletter###

Mi volt a legérdekesebb nektek?

Azt is megnéztük, hogy melyik blogcikkek iránt érdeklődtetek a legjobban. Online marketinggel kapcsolatos témára tippelnél te is? Hát, nem egészen így alakult: legolvasottabb cikkünk a Melyik videókonferencia alkalmazást használjuk céges videóhíváshoz? címmel jelent meg, és több mint 18 175 alkalommal olvasták. További érdekesség, hogy ez volt a legelső bejegyzésünk is!

Második helyre a Hogyan osszunk meg nagyméretű fájlokat? Íme a 10 legjobb app című cikk került, amit összesen 11 645 alkalommal tekintettek meg. Nagyon úgy tűnik, hogy a hatékonyság témaköre mindenkinek fontos - szóval igyekszünk a jövőben is hasonlóan hasznos tippeket és praktikákat megosztani a blogunkon. :)

Blog olvasás

Összességében… :)

Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan olvastok minket rendszeresen - reméljük, a cikkeinkkel tudtunk Nektek segíteni a mindennapi munka során. A blogunk pedig folyamatosan bővül újabb és újabb bejegyzésekkel, így akár online marketing tanácsra van szükséged, akár a legújabb újdonságokról értesülnél, ne felejts el időnként ránézni az oldalunkra. Ha pedig attól tartanál, hogy lemaradsz,  iratkozz fel havi hírlevelünkre!

#m1-p#Találkozunk a következő cikknél!##

#promobox#Úgy érzed, az írásos útmutató már nem elég, inkább szakemberekre bíznád online marketing stratégiádat? Írj nekünk!##

További bejegyzések

Ezek is érdekesek lehetnek

Performance Max kampányok: mikor működnek jól, és mikor érdemes mást használni?
PPC kampánykezelés
Performance Max kampányok: mikor működnek jól, és mikor érdemes mást használni?
Top 5+1 ingyenes weboldal készítő alkalmazás
Webfejlesztés
Top 5+1 ingyenes weboldal készítő alkalmazás
A TikTok evolúciója: szórakozásból teljes értékű marketing platform
PPC kampánykezelés
A TikTok evolúciója: szórakozásból teljes értékű marketing platform
5 üzleti folyamat, amit automatizálhatsz ClickUp-űrlapokkal
Hatékonyság
5 üzleti folyamat, amit automatizálhatsz ClickUp-űrlapokkal
Melyek a legjobb AI szövegírók? Mire használd őket?
Hatékonyság
Melyek a legjobb AI szövegírók? Mire használd őket?
Mitől lesz AI-barát egy weboldal? 12 kihagyhatatlan SEO-beállítás
Keresőoptimalizálás (SEO)
Mitől lesz AI-barát egy weboldal? 12 kihagyhatatlan SEO-beállítás
AI hirdetések, marketing lehetőségek a gyakorlatban
PPC kampánykezelés
AI hirdetések, marketing lehetőségek a gyakorlatban
Mi van, ha nem a kampányod rossz, hanem az adatok?
Webanalitika
Mi van, ha nem a kampányod rossz, hanem az adatok?
ClickUp-funkciók tartalomgyártóknak: így tedd hatékonyabbá a kreatív munkát
Hatékonyság
ClickUp-funkciók tartalomgyártóknak: így tedd hatékonyabbá a kreatív munkát
2025-ös sikereink: így építettünk idén márkákat, céget, közösséget
Egyéb
2025-ös sikereink: így építettünk idén márkákat, céget, közösséget
Black Friday-ből karácsonyba: hogyan használd okosan a megszerzett forgalmat?
PPC kampánykezelés
Black Friday-ből karácsonyba: hogyan használd okosan a megszerzett forgalmat?
Főszerepben a válasz: hogyan maradhatsz látható AI módban is?
Keresőoptimalizálás (SEO)
Főszerepben a válasz: hogyan maradhatsz látható AI módban is?
Last minute Black Friday PPC kisokos
PPC kampánykezelés
Last minute Black Friday PPC kisokos
Melyik Wordpress  honlapépítőt válaszd?
Webfejlesztés
Melyik Wordpress honlapépítőt válaszd?
A weboldal készítés szabályai
Webfejlesztés
A weboldal készítés szabályai