Mi jelenthet a KATA távozása a marketing szakmából? Kik lesznek a legnagyobb vesztesek, és kik profitálhatnak a legtöbbet az új helyzetből? Hogyan hat majd az új adózási környezet a marketing ügynökségek piacára, szolgáltatásaira és árképzésére? Ha Téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, tarts velünk!
Gondoltál már arra, hogy a home office-nak nem kell szükségszerűen azt jelentenie, hogy otthonról dolgozol egyedül minden egyes nap? Esetleg az is megfordult már a fejedben, hogy milyen jó lenne, ha csapatodnak lenne lehetősége bejárni egy fix irodába, ugyanakkor saját helyiséget mégsem szeretnél bérelni? Ha ezek a kérdések Téged sem hagynak nyugodni, mondjuk a megoldást: coworking!
A vírushelyzet hozta kötelező home office számos területen állította kihívások elé mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat. Habár az online térben való hatékonyság fenntartására ma már számtalan tipp és trükk áll rendelkezésünkre, nem szabad megfeledkeznünk a napi munkavégzés egy másik, legalább annyira fontos aspektusáról sem, mégpedig a csapategység megőrzéséről. Most, hogy egyre több munkahely dönt a távmunka megtartása mellett, szeretnénk néhány könnyen beépíthető tippet adni arra, hogyan erősítheted a csapatszellemet home office-ban is.
Ha meglepetésekről van szó, akkor 2020-at nehéz felülmúlni - mi bízunk benne, hogy a következő év kevesebb váratlan eseményt tartogat, ezért belenéztünk a varázsgömbünkbe, és megvizsgáltuk, mi várható 2021-ben. Szerencsére a digitális marketing világában 5+1 szépen körvonalazódó trendet látunk, így nyugodt szívvel ajánljuk Nektek is, hogy figyeljetek oda ezekre a marketingstratégiátok megalkotása során, és így biztosak lehettek abban, hogy fel vagytok készülve a pandémia utáni időszakra is!
A koronavírus-járvány már számos kihívás elé állította a hirtelen home office-ra kényszerült csapatokat. A legtöbb szervezetnek hamar sikerült átállnia az online meetingekre, és a feladatok delegálását is sikerült megoldani valahogy. Azonban számos cégnél az otthonról való munkavégzés legnagyobb akadálya a bizalmatlanság: honnan tudom, hogy a munkavállaló valóban dolgozik, és nem csak a lábát lógatja egész nap? Mi van, ha a munkaidejének 80%-át a Netflix teszi ki, és csak a maradék 20%-ban koncentrál a munkára? Nem kell azonnal visszarendelni mindenkit az irodába, ugyanis ma már rendkívül komplex időmérő alkalmazások érhetők el, amelyek segítenek abban, hogy tudd, munkavállalóid pontosan mivel is töltik az idejük - és hidd el, még ennél is jóval többet megtudhatsz általuk!
Az biztos, hogy még soha nem került megrendezésre annyi online meeting, mint az idei évben. A távmunka során is szükséges megtartani a szokásos megbeszéléseket, és szerencsére a számos videokonferencia app lehetőséget ad erre. Nem is kell más hozzá, mint egy jó alkalmazás, stabil internetkapcsolat és a résztvevők, ugye? Rossz hírünk van: ezek önmagukban nem elegendők. Megmutatjuk, hogyan tarts hatékony online meetingeket.
A jelenlegi bizonytalan helyzetben nem tudhatjuk, hogy újra rákényszerülünk-e az otthoni munkavégzésre, ezért nem árt előre felkészülnöd és már most belevetned magad a digitális eszközök és lehetőségek feltérképezésébe. Kezdd cikkünk elolvasásával és tekintsd meg javaslatainkat!
A koronavírus idején a home office-ban dolgozók számára mindennapos lehet, hogy videókonferenciákon kell részt venniük. Azonban ha a háttér nem megfelelő, az könnyen elterelheti rólunk a figyelmet olyan dolgokra, amiket nem szeretnénk, hogy mások észrevegyenek. Cikkünkből megtudhatod, hogy rejtheted el vagy változtathatod meg a mögötted lévő teret, hogy biztosan csak azt lássák beszélgetőpartnereid, amit szeretnél nekik megmutatni a környezetedből.
A koronavírus kirobbanásával számos vállalat döntött úgy, hogy csökkenti a járvány terjedésének esélyét, és ideiglenesen maga mögött hagyja az irodákat. Ennek köszönhetően egyik napról a másikra több tízezer munkavállaló számára nyílt meg a home office lehetősége. Habár elsőre nagyon csábító lehet egész nap az ágyból dolgozni és elindítani egy sorozatot a teendők mellé, de mit érdemes tenni, hogy hosszú távon is produktív maradj? A Selector csapata már több éve otthonról dolgozik, így adunk néhány tanácsot a hatékony otthoni munkavégzéshez!
A járványveszély miatt a cégek jelentős része újragondolta működését, és dolgozói otthonról igyekeznek ellátni munkájukat. Az eddig megszokott napi, heti irodai megbeszéléseket így szintén az online térben kell megszervezni. Számos alkalmazásról hallottunk már, de vajon melyik a legmegbízhatóbb az üzleti meetingjeink lebonyolítására? Cikkünkben bemutatjuk az egyes appok előnyeit, hátrányait, így könnyebben döntheted el, hogy a cégednek melyik felel meg leginkább.
Örömmel fogadunk minden ötletet és témát, amelyről szívesen olvasnál!
Írj nekünkKérjük, add meg az adataid a feliratkozáshoz!